A Baranta ma

A Baranta Magyarország leggyorsabban fejlődő harcművészeti irányzata. Jelenleg 73 helyszínen kb. 2500 fő gyakorolja a régi magyar történelmi harci testkultúrából táplálkozó technikákat. Egyre több településen indítanak Baranta egyesületeket, amelyek a helyi ifjúság mellett az ott élő korosztályok mindegyikével foglalkoznak. A Baranta egyik fontos ismérve, hogy gyakorlása nem képzelhető el Baranta közössége nélkül.

Az önálló magyar harcművészeti irányzat a magyar harci testkultúra megmaradt és megőrzött elemeinek rendszerbe foglalását és továbbfejlesztését tűzte ki célul. Az anyag gyűjtése, rendszerezése, a kiképzésbe való beillesztése jelenleg is folyik. Jelenleg közel ezer tradicionális technikai megoldás alkotja a Baranta alapvázát. A különböző fogások, eljárások mintegy 60 %-a más harcművészetekben nem fordul elő, vagy feledésbe merült. A Barantát ezen elemek léte, sokrétűsége, a történeti magyar gondolkodásmódból származtatott életfilozófiája teszi igazán izgalmas, egyedülálló szellemi, lelki és fizikai alkotássá.

A Baranta nem egy, vagy több „mester” alkotása, hanem a magyar nép, mint kultúrkör összegzett tudásanyagának /életmód, közösségépítés, taktikai modell, technikai alapbázis, személyiségfejlesztési elv, filozófia/ tükröződése a sajátos harci testkultúrában. Az ország különböző területén működő csapatok egyik fontos feladata a helytörténet és a néprajz pontos megismerése, ezen belül pedig a magyar testkultúra még rejtett elemeinek összegyűjtése.

Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette. Egy barantázó nem valami ellen, hanem valamiért harcol. A magyar észjárás megismerése biztosítja az értékek mentén történő haladást és a megfelelő önvizsgálatot.

A Baranta harcművészet. Harcművészetekkel csak az foglalkozik eredményesen, aki életmódszerűen éli meg annak minden tartalmát. A Baranta segít életmódszerűen magyarul élni. Egyik legfontosabb feladata a hagyományos magyar értékek közvetítése az országon kívül és belül egyaránt. Középtávú tervei között szerepel, hogy az elkövetkező 10 évben legalább 3-400 magyar településen elérhető legyen és kialakításra kerüljenek azok a regionális oktatási centrumok, ahol az edzők, felkészítők képzése, az egyes csapatok edzőtáborai szervezett keretek között folyhatnak, illetve, hogy az arra alkalmas személyek számára biztosítsák a napi 6-8 óra elméleti és gyakorlati  felkészülés lehetőségét. Későbbiekben a Baranta terjedése kapcsán a magyar nyelv és életszemlélet terjesztésével a világ „magyarabbá” tétele a cél.

Magyarország mellett a Székelyföldön, Kalotaszegen és a Felvidéken találkozhatunk Baranta csapatokkal. A magyar stílus képviselői jó kapcsolatokat ápolnak a bokh barildah /bökö-Mongólia/ képviselőivel, a magyarországi ZBK kempo és Shaolin egyesületekkel, amely egymás versenyein és rendezvényein való közös részvételben jelenik meg.

Szűkebb értelemben a Baranta a IX. század és a XX. század között élt magyarság harci kiképzési formáira épülő fegyveres- és pusztakezes harcművészeti irányzat. Jelentős szerep jut a Kárpát-medencei mozgásanyag mellett a feltételezett vándorlási területeken alkalmazott harci eljárások, a hasonló életmódközösségeket felépített népek (szkíták, hunok, avarok, türkök, onugorok, kazakok) harci és kiképzési kultúrájának is.

A Baranta történeti tartalma

A Baranta (Böllön) mozgásanyagának visszafejlesztésében nagy szerepet játszottak az idegen (elsősorban Habsburg) uralkodók (birkózást, ökölharcot, vívást, íjászatot, lovaglást) tiltó vagy korlátozó törvényei. A mozgáskultúra egy része így csupán harci táncokban, a pásztor életmódban, vívókönyvekben és művészeti ábrázolásokon maradt meg.

A Baranta a magyar történelem kezdeti időszakaiban élő azon szabad jogállású tagjaitól származik (fejérek), akiknek kiváltsága és egyben kötelezettsége volt a hadakozás. A hadi hivatást mesteri módon elsajátító, sajátos kiképzési rendszert és taktikai elveket alkalmazó harcos réteg az előzménye a magyar történelemben évszázadokig fennmaradó harcoló /nemesi/ rendeknek, csoportoknak.

A hadi csoportosulások felkészítői és vezetői rendeletekben szabályozták az egyének és a csoportok hadi felkészítésének rendjét. A kölpények, kaplonyok, talmácsok, tíznagyok, száznagyok,a civilis-ek, várjobbágyok (iobagio castri), a keltjobbágyfiúk (iobagiones exemti), a hivatásos viadorok (pugilok), a gyepüvédők, őrök (speculator), a nemesek (nobilis),a Magyarországra telepedett hadi kötelezettségük folytán kiváltságokat birtokló népek, besenyők,  böszörmények (muszlimok), kunok, jászok, a hagyományosan fegyverforgatással foglalkozó magyar nyelvű népcsoportok (székelyek, őrségiek, hajdúk) a speciális feladatokra létrehozott vegyes összetételű harci csoportok (nyőgérek, lövők, királyi vadászok, oroszok) /testőrzők-ajtonállók/, végvári vitézlő rend, huszárok) azt mutatják, hogy a magyar történelemben legalább másfélezer évet ölel fel a harci professzionalisták jelenléte, befolyása a politikai életre és a kultúrára.  Hadi kultúra a magyarság társadalomszervező formáira is rányomta a bélyegét. A had szó nem csak „sereget” alkotó katonákat jelenti a magyar nyelvben, hanem az együtt élő és dolgozó önvédelmi és gazdasági egységet is.

Mindez azt jelenti, hogy a japán, a lengyel, a török és az orosz állami berendezkedéshez hasonlóan a magyaroknak is jelentős nagyságú csoportjai vállalták évszázadokon keresztül az életmódszerűen a harci szolgálatot, a kiképzést, a harci tudásanyag szellemi és fizikai fejlesztését, továbbadását.

A Baranta elsősorban az ő tudásanyagukra és az évszázadok alatt kialakult életfilozófiájukra épül. Ők a Baranta jogelődei. A szervezetten működő magyar harci kultúra a VII.-XVII. század között élte virágkorát. A Barantában három kiemelkedő időszakot különböztetünk meg: 1. A vándorló állam időszaka, 2.  Az Árpádok időszaka, 3. A végváriak időszaka.

A XVI. század elejétől megindul a magyar kultúra kettéválása. Ettől az időszaktól fogva a népi kultúra őrzi csak tovább a magyar sajátosságokat. A nemesi kultúra (a harci kultúrát, mozgásos kultúrát is beleértve) egyre inkább nyugati jelleget ölt. Az ezt követő időszakokban már egyre inkább a társadalom perifériájára sodródik a harci jellegű tudásanyag.

A magyar harcművészet újjáélesztésére több kísérlet is történt. A két világháború alatt magyar katonatisztek állították össze az első komoly anyagot, amellyel a legénység harci képzettségét és nemzeti hagyományokhoz való ragaszkodását akarták előmozdítani. A kutatások eredményeinek néhány eleme a korabeli harci szabályzatokban is megjelent.

Az 1960-as években szintén több próbálkozás történt az egységes mozgásanyag és harci szemlélet kialakítására, de a távol-keleti irányzatok előretörésével és népszerűségével ez a törekvés nem tudta felvenni a harcot. A 80-as években egyes műhelyekben komoly kutatómunka alakult ki a szerves magyar kultúra kutatását illetően. Ennek hatására kezdte el 1991-ben az első anyagokat összegyűjteni Vukics Ferenc, akit gyermekkori élményei motiváltak /kisgyermekként Somogyi József /Pat-Fazekasdencs/ csordástól botforgató, botvívó gyakorlatokat és néhány pásztor pusztakezes eljárást sajátított el/. 1993-1997 között az akkori Kossuth Lajos Katonai Főiskolán lefektették a harcművészeti stílus gyalogos alkalmazásainak alapjait. Kelemen Zsolt hasonló módon kezdte meg a lovas harci alkalmazások, a lovasharc elméleti és gyakorlati kérdéseinek kutatását. A két kutatási oldal Szentendrén találkozott és kezdte meg közös működését.

1997-ben létrejött a Baranta Szövetség (jelképe a rakamazi Turulmadár), 1998-ban rendezték az első magyar bajnokságot. A sportág fejlődésében fontos szerepet játszottak azok a mongol, kazak tanulmányutak, amelyet a sportág kutatói és segítői tettek meg az elmúlt évtizedben, valamint azok a mongol és török oktatók, aki a Közép-ázsiai fogáskészletekkel bővítették a Baranta tárházát. A régi pusztai tízes rendszerek mintájára 1999-ben alkották meg az első Fokozat- és vizsgaszabályzatot.

A barantázók ősi magyar állatneveket (az állat  ereje szerint) kapnak a teljesített vizsgák alkalmával (Borsuk/borz, Burk/farkas, Bars/párduc, Kaplony/tigris). A Baranta az összetett képességű harcos lehetőségeit vizsgálja, ezért ugyanakkora hangsúlyt fektet a távra ható-, a vívó fegyverekre, mint a közelharcra és a pusztakezes megoldások alkalmazására. Egy oktatói vizsga (Bars-oktur, 5. fokozat) megszerzéséhez 34 különféle vizsgaelemből kell teljesíteni a megszabott minimum szinteket a vizsgázónak.

A Baranta szó jelentése

A Baranta szó elsősorban az ország olyan nyugati és déli peremvidékein maradt fenn, ahol a lakosság összetétele a kezdetektől fogva magyar volt (Somogy, Ormánság, Göcsej, Őrség). A szépirodalomban a legtöbb alkalommal Kodolányi János műveiben találkozhatunk vele.

A szó jelentése: fegyveres vetélkedés, megmérettetés, harcra, hadjáratra való felkészülés, törvényesen alkalmazható erőszak, ill. az  erőszak alkalmazása.

A kunoknál zsákmányszerző utat jelent. A környező szláv nyelvű országokban pejoratív értelemben állatok elhajtását, zsákmányolást jelenthet. A kirgizeknél gyorsan közlekedő lovas csapatot, a kazakoknál az erőszak jogos alkalmazását, egyes kaukázusi népeknél a fegyveres gyakorlatok helyszínét, a legkorábbi írott források szerint pedig a Nap harcosait, illetve a Nappal szövetséget kötött férfiak közösségét jelenti. A Somogyvár környékén fennmaradt szokás szerint a barantázók a régi törzsszövetség valamikori bírájának, a régi törvények oltalmazójának /Horka/ voltak a felesküdött, különlegesen kiképzett  segítői.

Olyan harcosokat takart, akik a fegyverforgatásban való kiválóságuk mellett a legmagasabb erkölcsi, morális követelményeknek is megfeleltek. Nagy részt vállaltak a következő generáció nevelésében, harci felkészítésében.  Ma a Baranta az önálló magyar harci irányzatot jelenti. A kaukázusi népeknél a konfliktusok erőszakos, de vér nélküli elintézési formáját, vagy harci vetélkedőt jelképez. A Baranta véráldozat nélküli jogos zsákmányszerzést is takarhat (törvénysértés, személy megsértése).

A Baranta, bahranta, barymta, barmta, barana szokásjog szerteágazó ázsiai jelenléte azt mutatja, hogy az idők folyamán kialakult kisebb értelmezési különbségek ellenére egy olyan hagyománnyal van dolgunk, amely a szóban forgó népek történetének nagyon korai időszakából származik és nagyon ősi tartalommal bír.

A hagyományos /tradicionális/ magyar harcművészetet Barantának hívjuk, amíg csupán versengésről, felkészülésről, békeidőszakon belüli gyakorlatozásról szól. Az ellenség megsemmisítésére való törekvés esetén Böllönnek nevezzük. A felkészítés során a Böllön jellegű elemeket elsősorban hivatásos katonák és oktató szintet elért barantázók sajátíthatják el.

 Az egyéni kezdeményezőkészséget tisztelő, a kreativitást fejlesztő és elősegítő rendszere gyorsabb tanulási eredményekhez vezet. Ez igaz mind a mozgásos folyamatokra, mind a személyiség fejlesztésének lehetőségeire.

A felkészítés folyamatáról

A felkészítés és a versenyek során olyan hagyományos kiképzési elemeket használnak, amelyek a lehető legjobban megközelítik a valós harci helyzeteket. A kiképzési alapelemeket /iskolagyakorlatok, formagyakorlatok/ úgy állítják össze, hogy abban mindig szerepeljen az ellenfél, valamint olyan biztonsági elemek, amelyek a minimálisra csökkentik a sérülés veszélyét. A Baranta gyalogos (thug- a régi nemzetségfők gyalogos feladatokat is ellátó testőrzőinek lófarkas zászlaja) és lovas (ráró lovas harci alapalakulat) szakágak képességeiből áll.

Alapvető jellemzője a valódi harcot játékos jelleggel modellező felkészítési és versenyzési rendszer. Versenyeztetési formája bizonyos keretek között mozogva egy állandóan változó, fejlődő követelményrendszerre épül. A pusztakezes alkalmazások során arra törekszik, hogy a barantázó rövid időn belül kerüljön az ellenfél közvetlen közelébe, ahol erőteljes fájdalmakat okozó vagy fojtó, gerincfeszítő fogásokkal megfékezze (harcképtelenné tegye) ellenfelét. A fegyveres vívó mozgásokban halasztó jelleggel, a követő-, kiegészítő mozgások széles skáláját alkalmazva (nem csupán a fegyverre öszpontosítva) törekszik az ellenfél leküzdésére. Különös hangsúlyt helyeznek a helyzetek taktikai, logikai elemzésére.

A felkészítés során hagyományos ügyességfejlesztő elemeket alkalmaznak. A felkészítés folyamatára jó példa a kard oktatásának folyamata.

Az adott fegyverek oktatását (pl.kard) mozgáskoordinációt, eszközös ügyességet, memóriát, egyensúlyi képességet és állóképességet fejlesztő gyakorlatok előznek meg. Az iskolagyakorlatok során 1-25 elem a fegyver forgatási készségéről és lépéstechnika megtanulásáról szól. Ezek nagy része ún. táncvívási elem. Azokat a gyakorlatokat alkalmazzák, amelyekkel évszázadokon keresztül előkészítették a legénykéket, hogy felkészüljenek a kardvívás elsajátítására. A sok biztonsági elem megakadályozza a korai időszakokban a súlyos sérüléseket és előkészíti a következő mozgásos fázist.

A  26-50 elemek során a test és a fegyver kombinációs alkalmazását készítik elő. A 51-75 során a harcban bármikor alkalmazható elemeket tanulják, a 76-100 iskolagyakorlatok során pedig a Baranta speciális vívási taktikai elemeit (belső körös vívás) sajátítják el. Az iskolagyakorlatokkal párhuzamosan folyik a Barantában oly fontos stabil védekezési struktúra kialakítása, amelyet a védekező gyakorlatok fejlesztenek készség szintre. A támadási technikák valós harcban való alkalmazása pedig a szabad vívó gyakorlatok /súlyra hozott imitációs fegyverrel/ során kerül számonkérésre. Itt törekednek, hogy mindenki a lehető legtöbb ellenfél ellen gyakorolhasson, valamint, hogy más vívási stílusok képviselői ellen is a lehető legtöbb tapasztalatot szerezzék meg. Némely fegyver esetében /Pl. fokos, szablya/ csak az „előzmény fegyverek” elsajátítása után tanítható meg /kard, bot/ eredményesen.

A Barantában az íj mindig a dinamikai fegyver szerepét tölti be. Ez azt jelenti, hogy statikus körülmények között nem használják. Az oktatás kezdeti pillanatait kivéve a harcszerű alkalmazáson van a hangsúly. A párbajszerű, mozgásos gyakorlatok elősegítik a gyors töltést, az ösztönös célzási képesség kialakulását és a helyes taktikai értékelés képességét. A Baranta esetében ez azt jelenti, hogy többet ér egy 20 cm-es szórással mozgásból lövő harcos, aki ezt a legtöbb körülmény esetében tudja produkálni, mint a 3cm-es szórásképpel rendelkező társa, aki csupán kimért pályákon, belövések után képes statikus helyzetből statikus célokra lőni.

A lovasíjászat során is hasonló az elképzelés. Az, hogy valaki egy vonalon mozogva megtanul előre oldalra és hátra lőni nyeregből, az csupán az első fázis. Ezt követően különböző távolságban és magasságban elhelyezett célokra gyakorolnak. Később a ló „másik oldalán” elhelyezett célokra is lőni kell. A következő fázisban ezek a célok mozognak /dobott korong, mozgó pajzsos segítők/. Az ötödik fázisban a mozgó célok lovas harcos elleni harci feladatokat imitálva haladnak. A hatodik fázis pedig arról szól, hogy az adott célterületre kiérkezve, a lovat testsúllyal és hangokkal úgy kell a célokra vezetni, hogy a célokat veszélyességük szerint osztályozva, taktikai elemek alkalmazásával küzdjük le /pl.az ellenünk tevékenykedőket olyan szögekből közelítjük meg, hogy egymást akadályozzák fegyverhasználatukban/. Valaki tökéletesen hajthat végre íjász lőfeladatokat lóról, de ha a ló irányításában és taktikai elgondolásokban nem fejlődik, akkor egy nála rosszabb lőkészségű lovas a harc során fölébe kerekedhet. Ezeket szintén párhuzamosan kell fejleszteni. A Baranta ebben az esetben is jó példa arra, hogy a harc sokkal összetettebb, mint a sport. Külön hagsúlyt kapnak a csoportos alkalmazások.

A versenyek és az edzések során az íj, szablya, a kard, a fokos, a kopja, a lándzsa, a csatakereszt, a különböző hosszúságú botok, a kés, a pányva, a pajzs és a bárd használatáról adnak számot a stílus képviselői. Különösen kiemelt szerep jut a lónak, amelynek ismerete még a gyalogos szakág képviselői számára is kötelező.

Erről talán az mond a legtöbbet, hogy a barantázók nem „idomítják” a lovat, hanem megtanulnak vele együtt élni és dolgozni. A ló megismerése közelebb visz a természet valódi természetének megértéséhez. A Barantában nincsenek valóságos súly- és korcsoportok, mint ahogy erre a valódi harc sem ad lehetőséget. A versenyek során a 17 év alatti fiúk (Kesék-szakálltalanok), a 17 év feletti férfiak (Öskük-javakorabeliek), és a 13 évnél idősebb lányok és hölgyek (Menyétek) küzdenek meg bontott csoportokban. Az ősi időkben a lányoknál a kb.13 éves korban bekövetkező biológiai érés, a fiúknál 17 éves korban lezajló avatási ünnep (iniciáció) jelképezik a korcsoportok határait.

A Barantában fontos szerepet játszanak az edzések, versenyek és vizsgák mellett a bemutatók. Az egyesületek, szakosztályok évente 50-220 hagyományőrző bemutatót is tartanak belföldön és külföldön. Ezek egy része hagyományőrző bemutató, egy része harcművészeti program. Ma jelenleg majd 40 helyszínen lehet Barantával foglalkozni. Az edzéseket mintegy 1500 fő látogatja. Jelenleg kb. 100-120 fő versenyképes és ebből 22-24 fő kiemelkedő színvonalon képes a Barantát képviselni akár más harcművészeti irányzatok kiemelkedő képviselőivel szemben is. Külön öröm, hogy az utóbbi években már sikerült olyan tehetséges fiatalokat felkészíteni, akik a gyalogos és a lovas szakágakban is kiemelkedő szerepet foglalnak el. Egy lovas harcosnak meg kell tapasztalnia, hogy egy gyalogos milyen képességeket fejleszthet ki, hogy eredményesen és körültekintően tudjon ellene harcolni és ez fordítottan is igaz.

Új oktatási központok alakultak ki Székesfehérváron, Felcsúton, Cegléden, Miskolcon, Karcagon, Hódmezővásárhelyen, Dunaszerdahelyen, a Csíki-medencében, amelyek a terjeszkedés alappilléreiként működnek.

Az 1929-41, 1967-78, 1992-2006 közötti újraalkotási folyamat egyik legnagyobb próbatétele az edzőképzés megvalósítása. 2002-ben a Baranta bekerült a Nemzeti Alaptantervbe (katolikus középiskolák), 2004-től a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen választható tantárgy. A Baranta részét képezi a magyar kultúrára épülő új, ún. „Életiskola” pedagógiai programnak, amely 2007-ben Aba községben indítja első középiskoláját. A képzés két központi egyesülete a Szentendrén működő Lovasíjász Hagyományőrző Sport Egyesület és a Zrínyi Baranta HHSE Budapesten /. Dinamikusan fejlődő új központok alakultak a határokon belül és kívül. Egyre gyakoribbak a 30-120 fő körüli létszámmal rendelkező csapatok. Jelenleg versenyeinkre Szlovákiából (Felvidék), Ukrajnából (Kárpátalja), Romániából (Erdély és Moldva) és Mongóliából érkeznek résztvevők.

A Baranta jövője

A legfontosabb dolog, amit egy ember tehet, hogy valódi és szervesen működő értékek mentén határozza meg önmagát. Az értékek vonzzák az embereket. A legtöbbször az a baj, hogy egy értékrendszert senki sem jelenít meg, s így ad lehetőséget a világban tájékozódó embereknek arra, hogy a hagyományok által meghatározott irányba is elindulhassanak. A barantázók egyik legfontosabb célja, hogy a hagyományos magyar harci kultúra elemeinek megismertetésével, a Baranta önálló harci rendszerének minél eredményesebbé tételével megismertesse és világszerte népszerűsítse a magyar kultúrát, a természetet és az embert tisztelő magyar énképet valamint, hogy az általuk űzött stílust az egyik legnépszerűbb harcművészeti irányzattá tegyék hazánkban és később  a világon is. A terjeszkedés elsődleges irányát Erdély, a Felvidék, a Vajdaság, Kárpátalja és a Közép–ázsiai területeken élő testvérnépek szállásterületei jelentik.

Tíz év alatt a Baranta megszázszorozta a létszámát. Az elkövetkező tíz év legfontosabb célja, hogy Magyarországon mindenki számára elérhetővé váljon, hogy tagja legyen a hagyományos magyar harci testkultúra nevelő és közösségformáló ereje. Több száz egyesület, csoport alakításával a szervesen működő közösségek erejével, alkotókészségével, tetterejével kívánjuk a magyar társadalmat megerősíteni. Országszerte olyan nagyobb földterülettel rendelkező kiképzési központok felállítását kezdtük meg amelyek alkalmasak a barantázók, a magyar harci testkultúra iránt érdeklődők képzésére, oktatására. Jelentős szerepet vállalunk a közeljövőben kialakítandó /a hagyományos értékrendre épülő/ magyar iskolahálózat kiépítésében, a pedagógusok képzésében, a vidék kulturális arculatának tevékeny alakításában. Kiemelt kötelességünk a Székelyföld, Erdély, a Felvidék, a Vajdaság, Kárpátalja ill. a szórványmagyarság  közösségi megerősítése és támogatása, a magyar nyelv,  gondolkodásmód  és életközösségi forma terjesztése, elfogadtatása. A Baranta teszi a dolgát…

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat